vodkaatag

Büszke voltam rá, hogy vizet iszom
 

Csak te ismered a jelet, ami megmondja: öreg, alkesz vagy
Sokszor a környezet előbb tudja, hogy az illető alkoholbeteg, mint maga az érintett, sokszor épp fordítva, a delikvens gondosan titkolja, hogy függőségéhez képest a köldökzsinór távoli rokoni kötelék. Mindkét esetben vannak azonban ún, titkos jelek, amelyek meglepően, hirtelen törnek elő, és egyértelműen jelzik: öreg, alkesz vagy. Még akkor is, ha mélyen legbelül tisztában van ezzel az ember, nagyot tud ütni. Ha tudjuk magunkról, akkor azért, mert valahogy sose gondoljuk, hogy tényleg ennyire súlyos a helyzet, ha meg nem, hát azért, mert vagy felnyitja a szemünk vagy jókorát ránt a fejünkön, egész a homok legaljáig. Az AA-üléseken sokat beszélünk ezekről a jelekről, és kivétel nélkül mindenkinek voltak. Nekem kettő is nagyon emlékezetes marad – és mindkettő érdekes módon épp absztinencia közben lepett meg.

Beálltam a sorba
Az első falrengető ötletem a leszokásra ugye a szer-csere volt, amelynek értelmében a vodkát felváltotta a füves cigi, így aztán új munkahelyemre kellemes betépettségben lebegtem be. Teljes váltás volt: szabadú(i)szó karrierem és az általános munkakötelezettség iránti mély undorom és megvetésem feladva szerződést kötöttem és egy reklámcég munkatársa lettem, 10-től 18-ig tartó munkaidővel, öltönyös urakkal, kosztümös hölgyekkel, csillogó autókkal érkező, bioöko-éttermekben mítingező újhullámos bagázzsal. Én, a kocsmák mélyén világmegváltó, bkv-val bliccelgető, láncdohányos bölcsészfazon.

Dicsekedtem a vízivással 
Helyrekaptam hát magam, a vodkát úgyis leváltottam már hetek óta fűre, öltözködtem, képmutattam egy jókorát, és elkezdtem hivatalos reklámszakemberként tevékenykedni. Már jó pár napja ott voltam, és bezártságérzésem folytán szorgalmasan járkáltam ki cigizni, a konyhába kávézni és vizet inni. Tudjátok, azt a tisztított fajtát a céges gépből. Olykor üdítőt, gyümölcslevet. Kezdetben nem tudtam, mi az a hülye érzés magammal szemben, amikor a konyhában vagyok. De egyszer leesett: rajtakaptam magam, ahogy körbenézek minden víz- vagy üdítő-öntésnél. Hogy lát-e valaki. Basszus, büszke voltam! Veszettül büszke voltam magamra, hogy lám, én vizet, üdítőt iszok. Ügyes kisfiú. Normális ember. És akkor már tudtam, hogy nagy a baj.

Kedves ismerős a boltban 
A másik egy boltban történt. Egy olyan boltban, ahol sosem jártam azelőtt, és ahová valami kajáért ugrottam be útközben. Megvettem, és amikor kijöttem, az a fura érzésem támadt, hogy volt bent valaki ismerős. Gondolatban végigzongoráztam az arcokat. A nő a kenyeres pultnál? Nem. Az öreg előttem a sorban? Nem. A pénztáros srác? Nem. És akkor rájöttem: a srác felett a pulton a vodkás üvegek, a kedvenc márkám. Már hónapok óta nem ittam. Azok a vodkás üvegek mégis az otthonosság, az ismerősség érzését keltették. Kitaláljátok a végét? Még aznap lementem egy másik boltba és vettem egy kis üveg vodkát, csak egyetlenegyet és csak kétdeciset. Egy félóra múlva meg az összes többit.

Okés, hogy leteszed a poharat, csak nem elég 
Ma már tudom, hogy hogyan kezeljem ezeket az érzéseket. Ezért nem elég csak letenni a poharat – az emberben olyan mély nyomok vannak (arról nem is beszélve, hogy a személyiségben miféle torzulások következtek be), amelyek örökké veszélyt jelentenek. Egyesek szerint nincs is gyógyult alkoholista, csak van, aki nem él annyi ideig, hogy bekövetkezzen a megbotlás. Az AA nekem kell és kelleni is fog mindig, hogy józan tudjak maradni. Meghallgatni a többieket, megbeszélni saját pokoljárásunkat, rácsodálkozni a közös elemekre. Folyamatosan kezelni a betegséget, még akkor is, ha nem tűnik kezelésnek, hisz csak beszélgetünk, egymás közt, hasonszőrűek között, őszintén és tabuk nélkül. És tanulni egymástól. Mert rengeteget lehet. Nem, nem vagyok apostola az AA-nak, nem vagyok térítő, de minden, ugyanezzel a gonddal küszködő társamnak ez az első mondandóm: haver, gyere el. Gyere, legalább egyszer, és úgy fogod érezni, hogy vissza akarsz jönni. Ha vissza is jössz, akkor pedig félig meg vagy mentve. Mert nemcsak kiküszködni lehet magad a gödörből, de meg is lehet mentődni. Csak hallgass a jeleidre, ismerd fel, hogy baj van, ez a legelső. A második meg legyen az, hogy segítséget kérsz, mert bármennyire is utálod magad, neked is jár, és hidd el, lebecsülöd az erejét.