Fű vagy alkohol? Esetleg mindkettő? Ha a nagy ivászatok után kezdtél bele a tekergetésekbe, van egy rossz hírünk... még mindig alkoholista vagy. 

   Főként a fiatalokra és az értelmiségre jellemző (eléggé el nem ítélhető) attitűd, hogy bulizási szokásaik két válfaja közül -jelesül, hogy a sárga földig isszuk-e magunk vagy jól betépünk- szép lassan elkezdenek az utóbbi felé gravitálódni. Méghozzá azért, mert úgy vélik, hogy a fű kisebbet csap rajtuk a függőségi következmények szöges ostorával, hiszen:

  • nincs másnaposság
  • szerveik közül csupán a tüdőt rombolja
  • nem okoz fizikai függőséget
  • nem tesznek tőle olyan dolgokat, amelyek következtében másnap még a saját szemük elé se mernek kerülni
  • eltűnik a nagy ivászatok utáni szokásos szorongás
  • nincs kutatás az idő végtelen labirintusának egy-egy homályba vesző részlete után

  • kevésbé észrevehető, ha az ember be van állva, mintha illuminált állapotban próbálja éppen haptákba vágni magát a főnök előtt

  Egyszóval úgy érzik, mindenféle téren kisebbet sérülnek, ha alkohol helyett mariskával érik el a számukra nélkülözhetetlen módosult tudatállapotot. A fű és az alkohol hatásai olyannyira eltérőek, hogy botorság egyszerre használni őket. A poharazgatás az ember emocionális, míg a gyepezés az intellektuális, spirituális dimenzióit erősíti fel. Így hát egyre inkább belemerülnek a spangli rejtelmeibe, az alkoholizálás kezd elmaradozni, inkább választják a tévé előtti bódult ejtőzést, mint a kocsmák zajos társadalmi életét.

   A fű egyébként is antiszocializál, tehát a nemrég még minden (főleg az ingyenpiával megspékelt) rendezvényről hiányozhatatlan szeszpajti már a telefont se veszi fel, nemhogy velünk csapjon bele az éjszakába. Ám a bezöldült koma mindezt nem bánja, mert pontosan tudja, hogy kis rakétáival kevesebb kárt szenved, és még némi büszkeség is eltölti arra a gondolatra, hogy lám, már mennyi ideje annak, hogy utoljára lerészegedett.

  Csakhogy ez is zsákutca. A mariskának hosszú távon kibontakoznak a hatásai, kezdenek az életkörülmények negatív irányba változni. Anyagilag egyre inkább megterhelők a kis, immár nem is olyan vicces cigik. Adósságok, fel nem adott csekkek, elszalasztott állásinterjúk és egyéb hivatalos teendők kátyújába kerülve a függő kezdi kényelmetlenül érezni magát újonnan szerzett szenvedélyében. Feldereng benne, hogy milyen jó is volt a haverokkal sörözni, pörögni, világmegváltó beszélgetésekben tündökölni – és néha ennek visszaszerzése céljából fel-fel is önt a garatra, amihez persze már jointot szív.

   A kettőt keverni pedig nagyon rossz ötlet, és ez nemegyszer torkollik olyan kontrollvesztésekbe, amelyeket megboldogult "sima" alkesz korában sosem tapasztalt. Menteni akarta magát a szercserével, ám odáig jutott, hogy már két függősége van, amelyeket jobb esetben váltogat, rosszabb esetben egyszerre hódol nekik. Gépszíjas alkoholistaként pedig még nagyobbat vesztett (vagy, hogy stílusosak legyünk: szívott), mert eleddig csupán bizonyos időszakokban volt módosult tudatállapotban, most viszont már naponta elfüstöl egy-két, idővel még több rakétácskát.

   Vannak persze, akik abban a pillanatban, ahogy joyát fognak az egyik kezükbe, a másikkal le is teszik a poharat, és ezentúl csak zöldesként léteznek. Ám így sem oldották meg az alapvető problémát, és ha te is nagy kocsmai dorbézolások után kezdted el mari hónalját szagolgatni, érdemes feltenni magadnak a kérdést: nem lehet, hogy csak szercserét hajtottál végre, és valójában még mindig -ezzel a módszerrel mindenképp- menthetetlenül alkoholista vagy?